MEGCSONKÍTOTT KRISZTUSOM

Nagyböjti levél 2021

Tomaž Mavrič, CM.

Róma, 2021. február 10.

Kedves a Vincés Család tagjai!
Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen
mindig velünk!
Az elmúlt év drámai eseményeit követően,
amikor a COVID-19 járvány miatt, a háborúk,
a természeti csapások és az éhínség okozta
szenvedések még súlyosbodtak, a hitünk
arra sarkall minket, hogy ezt a 2021-es évet
nagyobb reményben éljük meg, még akkor
is, ha emberileg nézve, a jelenlegi helyzet
reménytelen.
A nagyböjt elején folytatjuk az elmélkedést
azon alapokon, amelyek Szent Vincét a „szeretet
misztikusává tették” pontosabban az ő és a
mi kapcsolatunkról az eltorzított Krisztussal,
amelyről a „zvenyigorodi Megváltó” ikonjával
elkezdtünk elmélkedni.
Amint a tavalyi adventi körlevelemben
írtam, Jézus, Szent Vince önazonosságának
szívében – a szeretet misztikusa - valamint
a vincés lelkiségnek és a karizmának a
középpontjában áll. Jézus a mi életünk értelme
és az a személy, akinek a gondolkodásmódja,
érzésvilága, beszédmódja és cselekvésmódja
az életcélunkká válik. Vince jól ismerte, hogy
a személyes megtéréshez és egy termékeny
szolgálathoz, mennyire fontos Jézus személyes
ismerete. „Sem a filozófia, sem a teológia, sem

Vicentian Family Office

500 East Chelten Avenue, Philadelphia, PA 19144, USA
+1 (215) 715-3984 VFO@famvin.org famvin.org 1
 a beszédek nem működnek a lelkekben; Jézus Krisztusnak kell bennünk laknia és nekünk benne;
nekünk benne kell működnünk, neki pedig bennünk kell működnie; úgy kell beszélnünk, mint ő
és az ő szellemében, amint ő is az Atyjában volt, és hirdette azt a tant, amelyet neki tanított.”1
Ha a „zvenyigorodi Megváltó” ikonja Jézus arcának szemlélésére hív, akkor ez a
nagyböjti elmélkedés az eltorzított Jézussal való párbeszédre szólít fel. Körülbelül 30 évvel
ezelőtt, egy spanyol jezsuita, Ramón Cué könyvére bukkantam; a címe: Megcsonkított
Krisztusom. A könyv borítólapja egy törött feszületet ábrázolt. Krisztusnak hiányzott a lába,
valamint a jobb keze, illetve a bal kezéről az ujjai. Nem volt arca, sőt még keresztje sem. Ez
a kép felkeltette a figyelmemet, és a története felébresztette bennem a vágyat, hogy nekem is
legyen egy hasonló ábrázolásom.
A Megcsonkított Krisztusom elmesél egy történetet egy papról, aki nagyon szerette a
művészetet. Egyik napon, amikor az egyik műtárgyboltban volt, meglátott egy szobrot, amely
a többi sok szép festmény, szobor és más műalkotás mellett azonnal elvonta a figyelmét. Ez a
megcsonkított feszület volt az. Egy jól ismert művész alkotásáról volt szó, és bár megsérült, de
mégis megvolt a piaci értéke.
Annyira izgatta a papot, hogy úgy gondolta, megveszi, és visszaadja neki az eredeti
szépségét. A restaurátor, akivel beszélt, rögtön jelezte, hogy sok munkával jár, amíg a szobrot
megjavítja és nagy árat kért érte. A pap nem tudta kifizetni, ezért úgy döntött, hogy hazaviszi,
úgy amilyen állapotban a megcsonkított Krisztus van.
Amint a pap hazatért, és nézegette a megcsonkított Krisztust, olyannyira kezdte rosszul
érezni magát a társaságában, hogy dühös lett. Hangosan megkérdezte: „Ki tehette ezt veled?
Ki téphetett le téged oly kegyetlenül a keresztről? Ki tudta annyira iszonyatosan eltorzítani az
arcodat?”
Hirtelen egy éles, testetlen hang azt mondta: „Hallgass! Túl sok kérdést teszel fel.”
Ez az átható hang, amely a megcsonkított testhez kapcsolódott, kevéssé nyugtatta meg
a papot. Még mindig megdöbbenve Krisztus beszédének hallatán, meg akarta vigasztalni
Krisztust, és remegő hangon azt mondta: „Uram, van egy ötletem, amely tetszeni fog neked.
Meg fogom találni a módját, hogy helyreállítsalak. Nem akarlak ilyen megcsonkítottan látni.
Meglátod, szép leszel. Tudod, hogy értékes vagy. Lesz egy új lábad, új karod, új ujjaid lesznek,
új kereszted lesz, és mindenekelőtt lesz egy új arcod.”
A hang még egyszer megszólalt, és Krisztus erőteljesen azt mondta: „Csalódást okozol
nekem. Túl sokat beszélsz. Megtiltom, hogy restauráltass engem!”
A megtört Krisztus életerősségén és állhatatosságán meglepődve, a pap így válaszolt:
„Uram, te nem érted. Folyamatos gyötrelem lesz számomra, ha téged összetörtnek és
megcsonkítottnak látlak. Nem érted, hogy mennyire elszomorítasz?”
Az Úr így válaszolt: „Pontosan ez az, amit akarok. Ne restauráltass. Amikor így látsz
engem, akkor gondolsz a te szenvedő testvéreidre és nővéreidre, és engeded, hogy az
megérintsen téged. Lássuk, ha engem ennyire összetörtnek és megcsonkítva látsz, lehet-e az a
mások szenvedésének a jelképe, egy jelkép, amely a második szenvedéstörténetem fájdalmát
kiáltja, a testvéreimét és a nővéreimét. Hagyj engem így, megcsonkítva! Ölelj át engem, így
összetörten!”

1 Coste XI, 343;153. Konferencia, „Értesítés Antoine Durand-nak”

Vicentian Family Office
500 East Chelten Avenue, Philadelphia, PA 19144, USA
2 +1 (215) 715-3984 VFO@famvin.org famvin.org
 A pap azt mondta: „Van egy kereszt nélküli Krisztusom. Bizonyos személyeknek van egy
Krisztus nélküli keresztjük. Nem tud kereszt nélkül nyugodni, és a saját keresztet nem lehet
csak Krisztussal hordozni. Elkezdtünk keresni egy fakeresztet a csonka Krisztusnak, ahol ki
tudja magát pihenni. De a saját keresztünket találtuk meg. Illeszd össze, és a csonka Krisztus
teljes lesz. A megcsonkított Krisztus a mi keresztünkön pihen, és együtt hordozzuk a keresztet.”
A pap, még mindig nyugtalanul, folytatta heves párbeszédét Krisztussal: „Restauráltatni
szeretném a hiányzó kezedet.” Az Úr azt válaszolta neki: „Nem akarok egy fából készült kezet.
Egy húsból és csontból való kezet akarok. Azt akarom, hogy legyél te az én hiányzó kezemmé.
Te magad!”
„Uram, - kiáltott a pap - csak egy lábad van. Egyedül még járni sem tudsz. Neked segítségre
van szükséged.” Krisztus válaszolt: „Dolgoznom kell, mint ahogy Názáretben tettem.” A pap azt
mondta: „Ha akarod, akkor készen állok, hogy elkísérjelek a munkakeresésedben. Mindazonáltal
felhívom a figyelmedet, hogy a te jelenlegi állapotodban, hacsak nem úgy mutatkozol be, mint
Krisztus, akkor soha nem fogsz munkát találni.”
Krisztus megtiltotta a papnak, hogy Krisztusként mutassa be őt. Együtt bejártak sok üzletet
és üzemet, de senki sem ajánlott fel munkát Krisztusnak. Krisztus nagyot sóhajtva felkiáltott:
„Hogyan mondhatnád, hogy szereted Krisztust, és ugyanolyan szívvel megveted azokat, akik
becsületes munkát keresnek? Én vagyok ők, ők pedig én.”
A pap panaszkodott: „Milyen nehéz számomra Krisztust arc nélkül szeretni.” Órákat
töltött el azzal, hogy a megcsonkított Krisztusának egy megfelelő, szép arcot keressen, hogy
belső zűrzavarát enyhítse, de Krisztus ismét erős hangon azt mondta: „Így akarok maradni,
megcsonkítva, arc nélkül. Miért akarnál engem restauráltatni, magadnak vagy másoknak?
Kellemetlen látni, hogy ilyen állapotban vagyok?” Krisztus szelídebben mondta: „Kérlek,
fogadj el engem így, ahogy vagyok. Fogadj el megcsonkítva, fogadj el arc nélkül.”
Krisztus folytatta: „Van egy képed valakiről, akit nem szeretsz, az ellenségedről? Helyezd
annak a személynek az arcát az én arcomra, tedd az arcomra az összes elhagyatott, elutasított,
szegény embernek az arcát. Érted? Mindegyikért odaadtam az életemet. Az én arcomon van
mindegyiknek az arca. Érted?”
Hosszú beszélgetések után Krisztussal, a pap végül megértette Krisztus üzenetét, és
halk, de vágyakozó hangon azt mondta: „Krisztus, szeretném elfogadni a meghívásodat, de
kérlek, segíts nekem! Segíts nekem!”
Több év telt el, míg kerestem az én megcsonkított Krisztus-ábrázolásomat, és végül
elérkezett a nap. Egy épület közelében, jobbra néztem, és íme: egy megcsonkított Krisztus.
Nem tudom, hogyan került oda az a szobor. Gyakran jártam el az épület mellett, de sohasem
láttam, hogy egy régi vagy törött tárgy oda lenne helyezve, hogy valaki felvehesse.
Emlékszem az érzéseimre és a türelmetlenségemre, azt kérdezve magamtól, hogy vajon
én felhatalmazást nyerek-e arra, hogy megtartsam ezt a szobrot. Miután megkérdeztem és
megkaptam az engedélyt, gyorsan elmentem és hazavittem az összetört Krisztust. Egyszer a
szobámban, az „én megtört Krisztusommal” elkezdtem sírni. Azon nap óta soha nem hagyott
el engem.
Miért kellett nekem egy megcsonkított Krisztus? Természetesen, mint a történetem papja,
én is jobban szerettem volna egy ép Krisztust, imádásra felfüggesztve egy szép keresztre.
Honnan származik tehát ez a vágy, hogy találjak egy megcsonkított Krisztust? Bizonnyal nem
tőlem. Az egyetlen válasz, amely erre magyarázat lehet: magától Krisztustól.

Vicentian Family Office

500 East Chelten Avenue, Philadelphia, PA 19144, USA
+1 (215) 715-3984 VFO@famvin.org famvin.org 3
 A megcsonkított Krisztus a szemünk előtt válik egyértelmű jellé, és nem szűnik meg
felkavarni a nyugalmunkat és meghívni a megtérésre. Folyamatos párbeszédre hív minket, a
világban itt és most és a hétköznapi kapcsolatainkban. Ez a megcsonkított Krisztus segít abban,
hogy a mi emberi valóságunkban megmutassuk neki magunkat és minden egyes emberi lényt.
Krisztus mindig kész arra, hogy meghallgasson és javaslatokat adjon. Folytatja a kihívást
velünk, de szelídséggel és végtelen irgalommal válaszol az olyan kérdésekre, mint például: mit
gondolsz, miért csúfítottak el annyira az emberek? Egy megcsonkított Krisztus kényelmetlenné
tesz? Az összetört emberek, kényelmetlenné tesznek? Ki tudna elvezetni az azok iránti szemlélet
megváltoztatásához, akiket csúfnak tartunk? Önök hol helyezkednek el ehhez a valósághoz
képest?
A Szent Vince és Jézus közötti állandó párbeszéd ösztönözte őt a válaszaiban és tanácsaiban:
„Ó, Istenem, milyen szép látni a szegényeket, ha Istenben szemléljük őket és azzal a
tisztelettel, amellyel Jézus tisztelte őket! Azonban, ha a test érzései és a világi lelkület alapján
tekintjük őket, akkor megvetendőnek tűnnek.”2
„… Jézus Krisztus meghalt értünk, nem elég ez ahhoz, hogy megbecsüljünk egy embert?
Jézus olyan sok megbecsülést tanúsított, hogy meg akart halni értünk, olyannyira, hogy úgy
tűnik nekem, hogy jobban becsült minket, mint saját drága vérét, amelyet azért ontott ki, hogy
megváltson minket, mintha azt mondaná, hogy nem becsüli annyira a vérét, mint az összes
kiválasztottat…”3
A saját megcsonkított Krisztusom, legyen az akár a szemem előtt, akár gondolataimban,
valódi párbeszédre hív. Segítsen minket ez a nagyböjti időszak, hogy elmélyítsük vagy
egyszerűen párbeszédet kezdjünk a megcsonkított Krisztussal, aki bizonnyal nem marad
közömbös.

Testvérük Szent Vincében

Tomaž Mavrič CM

2 Coste XI, 32; 19. Konferencia, „A hit szelleméről”

3 Coste X, 491; 96. Konferencia, „Szívélyesség, tisztelet, különleges barátságok”
Vicentian Family Office
500 East Chelten Avenue, Philadelphia, PA 19144, USA
4 +1 (215) 715-3984 VFO@famvin.org famvin.org